A márciusra tervezett nemzetközi könyvvásárok sorra mondják vissza rendezvényeiket. Dr. Gál Katalin, az MKKE elnöke és a 27. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál fő szervezője nyilatkozott a MKKE álláspontjáról a Literának.
A napokban lemondták a Lipcsei és a Londoni Könyvvásárt is a koronavírus miatt. Magyarországra csak most ért el a járvány. Tervez-e a MKKE hasonló lépést a könyvfesztivállal kapcsolatban?
Mivel most március 9. van, és április 23. a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál első napja, egyelőre számításba vesszük a lehetőségeket, megnézzük, hogy’ alakul. A Lipcsei és a Londoni Könyvvásár lemondása másképp történt. A Londoni úgy, hogy elfogytak a kiállítók, kezdték az amerikaiak, utána szép lassan mindenki lemondta, a kínaiak nem kaptak beutazó vízumot, az irániak sem, elfogytak a résztvevők. Kihúzták az utolsó pillanatig, hét közben szóltak, hogy hétfőtől nem tartják meg. Mindenki így készült, tudtuk, hogy lemondhatják. Ez jelzi az ambivalenciáját az ügynek, több oka is lehet ugyanis a lemondásnak. Attól függ, hol milyen szemléletben, milyen intézkedéseket hoznak, hol a megelőzésre helyezik a hangsúlyt, hol bezárkóznak, utóbbiak jellemzően a kormányválsággal küzdő országok. Mi saját jószántunkból a londoniak gondolkodását követjük, mesterségesen nem állítjuk le a folyamatot.
Mi az eljárásrend ilyenkor, a WHO iránymutatásai szerint a Nemzeti Népegészségügyi Központ tesz ajánlást egy ekkora rendezvény szervezőinek, hogy milyen döntést célszerű meghozniuk?
Lehet nézni a híreket, hogy a WHO vagy a Nemzeti Népegészségügyi Központ milyen fokozatú figyelmeztetést ad ki. Ha úgy ítéli meg, a kormányzat nem tesz ajánlást, hanem azt mondja, hogy itt a vége. Furcsa dolog ez egyébként, tegnap például zuhogott egész nap az eső, mindenki kedve a béka feneke alatt, az utcák üresek voltak, nem volt sem liszt, sem víz a boltokban, de ma reggel, ahogy kisütött a nap, a hónom alá csaptam Cukit, a kölyökpulimat, és kivágtattam vele a Majorba, azt vettem észre, hogy nem egyedül botorkálok a sárban, hanem vidám kutyás gazdák tömkelege jött elő. Úgy gondolom, hogy folyamatos hangulatmonitorozás is szükséges ahhoz, hogy a döntést meghozzunk. De nem készülünk arra, hogy visszamondjuk a rendezvényt.
Mit lehet tudni: mondta-e már le kiállító, résztvevő az eseményt?
A kiállítók körében eddig csak kényszervisszamondás volt, a kínaiak, akik nem kaptak vízumot, jelezték, hogy ha addig nem kapják vissza, nem jönnek. A kínainak Németországban van a bázisa egyébként, de mert kínai állampolgár, vízumot kellett kérnie, nem kapott. Én nem gondolom, hogy ma, március 9-én meg lehet mondani, hogy április 23-án mi lesz, de úgy képzelem, és úgy is cselekszünk, hogy haladunk előre, készülődünk.
Ha a MKKE nem látja indokoltnak a könyvfesztivál lemondását, milyen intézkedéseket tervez annak érdekében, hogy minél kisebb esély legyen a fertőzésre?
Ha meg tudjuk tartani, akkor természetesen a WHO és a Nemzeti Népegészségügyi Központ ajánlásai szerint járunk el, fertőtlenítünk, kézmosót és kesztyűket osztogatunk. Egy biztos, nagyon súlyos minden járványveszély, ez meg különösen, mert sok benne a bizonytalanság, de azt is gondolom, hogy ésszerűen elébe kell menni. Én úgy látom, az influenza szövődményeitől több ember halt meg, nem beszélve a kórházi fertőzésekről, és az sem mellékes, hogy egy emberen nem csak egy betegség férhet el, bemegy a kórházba az egyikkel, amihez szerez egy visszavonhatatlan másik betegséget, és akkor kérdés: miben veszítettük el. Úgyhogy én azt gondolom, navigare necesse est, ezt tartanám szem előtt, hogy hajózni muszáj, élni muszáj. Pompeius mondta, amikor nem akartak elindulni a gabonaszállító hajók kapitányai a viharban. Ezzel biztatta őket. Elkezdtek gondolkodni, és a világ legnagyobb térképészeti innovációja született meg a XIII. században. Azt tudták, milyen kikötők vannak, és azok milyen messze vannak egymástól, de akkor először nagyon precízen sikerült megrajzolniuk a partvonalat. Szembenéztek a valósággal, és más szemlélettel indultak el a viharos tengeren, tudták, hogy hova nem szabad menni, és mit nem szabad tenni. A mostani helyzetre is ezt gondolom.
Amennyiben lemondja a MKKE a könyvfesztivált, megrendezi-e egy későbbi alkalommal, vagy kimarad ebben az évben?
Mint már mondtam, nem tervezzük a könyvfesztivál lemondását, ha csak az élet nem kényszerít minket erre, ugyanakkor ha mégis előállna ez a helyzet, akkor elkezdünk tovább gondolkodni. Most ott tartunk, hogy jön a következő nagy esemény, a június 4-én kezdődő könyvhét. Az egy szabadtéri rendezvény, amely újra a Vörösmarty téren lesz, úgy néz ki, jól elférünk, terebélyesedhetünk minden irányban. Arra gondoltunk – neked mondom először –, hogy a kettő öszvérét lehetne létrehozni, hogy ne menjen kárba semmi, mert közel 200 könyv jelenik meg a fesztiválra, ami nagyon sok. A könyvfesztiválra fordított könyvekkel készülnek a kiadók, az ünnepi könyvhét meg magyar szerzők ünnepe, azon gondolkodunk, ha előállna a helyzet, hogyan lehetne a kettőből egy nagy könyvfiesztát rendezni, összehozni ezeket, ami a Belváros elfoglalását jelentené több színpaddal, nagy eseményekkel.
Most úgy állnak a csillagok, hogy kiváló díszvendéget sikerült meghívnunk Szvetlana Alekszejevics személyében, aki Minszkből jön, Belorusziából, Jo Nesbø is itt lesz, aki szintén nagy vad, ő Északról érkezik. Hogy ott mit gondolnak a helyzetről, nem tudjuk.
Van a könyvfesztiválnak oldala egyébként, az eseményeket máris elkezdtük föltenni, látszanak az előzetesben a kiállítók eseményei. Rengeteg programmal jelentkeztek be. A díszvendégek idén a spanyolok. Az pedig enyhítő körülmény, és ez által nem vagyunk annyira kiszolgáltatva a külső viszonyoknak, hogy az itteni intézetek szervezik általában a fesztivál eseményeit, nem az olaszok, hanem az Olasz Kultúrintézet, a Goethe a németekét, a Cervantes a spanyolokét. Nem érintettek az ottani viszonyokban. Spanyolországban is van különben nyavalya, de rendezvényeket nem mondanak le. Mindenki máshogy áll hozzá, rajta kell lenni, hogy elűzzük, ne kapjuk el a betegséget, de azért mégis csak nézzük optimistán. És az optimista nem azt jelenti, hogy ha törik, ha szakad, akkor is ragaszkodunk hozzá, hanem rajzoljunk egy pontosabb térképet a partvonalakról, hogy ne menjünk neki a hajónkkal.
Már csak azért sem mondanék le róla, mert most először szintet lépnénk, a nagy programokhoz kibéreltük a Nemzeti Táncszínház nagytermét, ott lenne az ünnepélyes megnyitó, Európa-napot tartunk, amelyen Alekszejeviccsel nagyinterjút tervezünk, ott lenne Nesbøvel is egy délután, amikor lehet, hogy még a gitárját is előkapja, spanyol éttermi választék lenne a büfékben, nálunk debütálna egy új spanyol csapolt sör, jönnek a churrososok, akik különböző édességet, churrosokat árulnának, az egészet szépen megszerveztük. Most először lesz egy prospektusunk is a megjelenő könyvekről, ezzel tulajdonképpen az első féléves megjelenéseknek több mint a felét be tudjuk mutatni egy helyen, egyben.
Pánikolni nem, inkább mérlegelni kell, megtenni, amit ránk kényszerítenek a külső körülmények vagy a hatóságok, és közben azt nézni, hogyan lehet ezen túljutni. A turizmus gyakorlatilag leállt, a nagy bevásárlóközpontokat sem ostromolják a vevők, de semmi sem tart örökké, hozzászokunk a szájkosárhoz, a kézmosáshoz, az eldobható kesztyűhöz, hogy nem puszival vagy kézfogással üdvözöljük egymást, ezek biztos, hogy számítanak. Ha április végén nem tudjuk megtartani, akkor alkalmazkodunk, és megtartjuk kicsit később, akár együtt a könyvhéttel.
Forrás: Litera