Hírek, események


Szép Magyar Könyv 2022 pályázati felhívás

A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése 2023-ban is meghirdeti a legszínvonalasabb kivitelezésű magyar könyvek számára a Szép Magyar Könyv 2022 versenyt. 

A díjak odaítéléséről idén is az MKKE Elnöksége által felkért szakmai zsűri dönt. Az MKKE díjain kívül a közjogi méltóságok és kulturális intézmények különdíjakat ajánlanak fel és a zsűri ajánlása alapján döntenek a díjazott könyvekről.

Tovább

Morcsányi Gézára emlékezünk

A Magvető Kiadó fájdalommal tudatja, hogy egykori igazgatója, Morcsányi Géza műfordító, dramaturg és szerkesztő élete hetvenegyedik évében 2023. január 4-én elhunyt.

Tovább

Írjuk meg együtt a Budapest Nagyregényt! - Felhívás

A Budapest Brand és a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár közös alkotásra hívja a főváros lakóit.

Tovább

Ez lehet idén a legelérhetőbb árú ajándék

Egyelőre nem indult be a karácsonyt megelőző szokásos vásárlási láz a könyvpiacon, pedig korábban ilyenkor már rendre megrohamozták a könyvkereskedéseket a vevők. Gál Katalin, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének elnöke abban bízik, hogy az eddigieknél ugyan rövidebb, ám intenzívebb időszak kezdődik majd el lassacskán, és idén is bőségesen lapulnak majd könyvek a karácsonyfák alatt.

Tovább

Budapestért díjas a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése

Dr. Gál Katalin, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének elnöke november 17-én, a Városházán vehette át a Budapestért díjat Karácsony Gergelytől, Budapest főpolgármesterétől.

Tovább

Megvannak a 2022-es Déry-díjasok

A magyar irodalmi élet egyik legnagyobb hagyományokkal rendelkező szakmai elismerésében részesül idén

Deczki Sarolta, Krusovszky Dénes, Sallai Katalin Krisztina és Schein Gábor.

Tovább

Irodalmi Nobel-díj 2022

Annie Ernaux kapta az irodalmi Nobel-díjat! 

Tovább

Az MKKE közleménye a 27. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválról

Az immáron 27. alkalommal megrendezésre kerülő Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál a nemzetközi könyves világ jegyzett eseménye, a térség meghatározó szakmai és kulturális fóruma.

A Fesztivál a Millenárison, igényes környezetben, könnyen megközelíthető, központi helyen, még korszerűbb és szebb kiállítóterekkel várja a látogatóit a Fogadóban (G épület), az Üvegcsarnokban (D épület) és a Millenáris parkjában.

Tovább